2020. jan 26.

A Himalája rejtett öröksége

írta: frankie1671
A Himalája rejtett öröksége

Pragpur és Garli, India első örökségfalui

Pragpur és Garli két kis falu Himachal Pradeshben, Kangra megyében. A Himalája lábánál, dombok között fekszenek egymástól nagyjából 2 km-re, és arról nevezetesek, hogy elsőként kapták meg Indiában az örökségfalu (heritage village) státuszt. A turisták körében még nem igazán ismertek, de lassan-lassan hírük megy, köszönhetően a faluk különleges hangulatának és a helyiek igyekezetének.

falu_latkepe_kisebb.jpgPragpur látképe a földekről

Hogy kezdődött?

Pragpur (és a szomszéd falu, Garli is) már a 16. századtól lakott volt, de a képét a 19. században betelepülő sood (szúd) közösség határozta meg, akik kereskedők, üzletemberek lévén tehetős és világlátott emberek voltak. Házakat, kúriákat, iskolákat és kórházakat építettek a faluban olyan különleges építészeti stílusban, amely magán viselte a kereskedő közösség tapasztalatait: a kangri (helyi), a rajput (rajasthani), és a gyarmati (nagyobb részben angol, valamint portugál és olasz) stílusok keverednek Pragpur építészetében.

szep_regi_haz_kisebb.jpg

Miért választották éppen Pragpurt és Garlit?

A főleg üzletemberekből és kereskedőkből álló sood közösség a 16. század második felében Sirhind városban telepedett le, amely a mai Punjab állam területére esik. Innen a szikhek és a mughal uralkodó között elharapózott konfliktus miatt 1705-ben menekülni kényszerültek. A közösség szétszóródott a mai Himachal Pradesh területén, és Pragpur és környéke volt az egyik olyan hely, ahol sokan letelepedtek közülük.

A közösség tudatosan keresett biztonságos helyet. Pragpur és környéke három oldalról hegyekkel határolt, a negyedik oldalról pedig a Beas folyó biztosít védelmet és megélhetést.

Az sem volt elhanyagolható szempont a választásnál, hogy az ország egyik nagy jelentőségű kereskedelmi útja (Hindusthan-Tibet út) is keresztülhaladt a falun, és fontos zarándokút is vezetett itt a Himalája szent helyei felé. Ez amellett, hogy kereskedelmi szempontból előnyös volt, további hasznot hozott az itt letelepedett soodoknak, akik a falukon keresztülhaladó zarándokoknak és a kereskedőknek szálláshelyeket is építettek. A közeli Beas folyó és az erdős környezet nem csak a védelem szempontjából volt fontos: a soodok a fakitermelésben jó üzleti lehetőséget láttak, a folyó pedig a vízi szállítást tette lehetővé.

 Az ideköltöző tehetős közösség tudatos tervezéssel valósította meg a falura vonatkozó elképzeléseit. A közintézmények építésének finanszírozását a családok felosztották egymás között, és a települést funkciók szerint osztották különböző részekre.

regi_haz_2_kisebb.jpg

Milyen most az örökségfalu?

Pragpur

Pragpur és Garli falu együtt kapták meg az örökségfalu címet 1997-ben Himachal államtól, később valami oknál fogva Pragpur lett az ismertebb, annak ellenére, hogy Garliban az örökségfalu területe nagyobb, változatosabb, és a faluban a civil aktivitás is élénkebb.

A falukat megközelíteni nem egyszerű. Pragpurt is csak az találhatja meg, aki tudja, hol keresse. A google maps teljes tévútra vezet, az ember kénytelen a hagyományos módszert követni és a járókelőktől megkérdezni az útirányt.

Pragpur falut elérve nagyjából a megszokott indiai falu látványával találkozunk. Házak, üzletek fogadnak, semmi olyan, ami valami különlegességet sejtet. Eligazító tábla nincs, és semmi nyoma az örökségfalunak. A helyiek a pár kilométerrel lejjebb eső Garliba irányítanak azzal, hogy talán ott lesz az örökségfalu. Ebben részben igazuk van, azonban ez mégis azt példázza, hogy a helyiek mennyire nincsenek tisztában a lakóhelyük különlegességével.

romos_haz_2-_kisebb.jpg

 

Pragpur faluban a legnagyobb nevezetesség a Judge’s Court, egy épületegyüttes, melynek legrégibb részei a 18. századból valók. Az épületegyüttes legnagyobb, leglátványosabb kúriája 1914 és 1918 között épült. Ebben élt Jai Lal, a punjabi legfelsőbb bíróság második indiai bírója. Az épület ma hotelként üzemel. Az épületegyütteshez tartozó park bejárata mellett egy kis tábla van Judge’s Court felirattal, de csak az tudja, hogy ez pontosan mit takar, aki előre tájékozódott, más információ ugyanis itt nem szerepel, az épületek innen még nem látszanak. A hotelt rövid sétával lehet megközelíteni,  nagy, gondozott konyhakert mellett elhaladva. Ebből a kertből származik a hotelben felszolgált ételek alapanyaga. A park rendezett, elegáns.

 judge_s_court_2_kisebb.jpgJudge’s Court

A parkból egy szűk ösvényen elindulva megtaláljuk az örökségfalu egyetlen táblával jelzett részét.

tabla_kisebb.jpgAz örökségfalu egyetlen táblája

 Itt jellegzetes öreg házak mellett sétálhatunk szűk utcákban, míg elérünk a falu középpontjában lévő víztározó medencéhez, amelyet színes házak vesznek körül. Ottjártunkkor az örökségfalu részen senkivel sem találkoztunk, de a falu piacán (ami semmiben sem különbözik egy átlagos indiai falu piacától) élénk volt a forgalom. A piacon végighaladva  gazdagon díszített templomhoz érünk, amely nem a régi korok öröksége, ellenben igen látványos.

medence_2_kisebb.jpg

Garli

A Pragpurtól 2-3 km-re fekvő Garli falu (ami Pragpurral együtt viseli az örökségfalu címet) már első pillantásra is különbözik a szokásos indiai falutól. Az épületek látványosan más stílusban épültek, sokkal régebbiek, és már messziről is látszik az egyik legnagyobb és legszebben megőrzött: a ma hotelként működő Chateau Garli.

chateau_garli_1_2_kisebb.jpgChateau Garli

A sikátorokban sétálva öreg épületeket, boltokat láthatunk, sőt, még egy kis pékséget is találunk, ahol édes és sós kekszeket és kétszersülteket sütnek kemencében. Itt kis győzködés után finom, meleg, frissen sült kalácsot is eladnak (amiből egyébként az édes kétszersült-szerű kekszet készítik).

regi_haz_kisebb.jpg

A falu egyik legizgalmasabb része a faluból kivezető régi út, ennek mentén vannak ugyanis a legszebb villák, amelyek azonban sajnos a legromosabbak is. Jól látszanak rajtuk azok a stílusjegyek, amelyek egyedivé teszik a falu építészetét. Ebben a faluban is található  víztározó medence, továbbá egy iskola, és egy másik hotel, ami a központtól ugyan kicsit távolabb esik, de hasonlóan szépen felújított és rendben tartott, mint a már említett másik kettő. (Ennek a hotelnek a tulajdonosa a falusi civil élet egyik legaktívabb szereplője.)

kek_haz_kisebb.jpg

A megőrzés problémái és lehetőségei

A faluban rengeteg különleges épület nagyon romos állapotban van, és ez az állam segítsége nélkül nem fog  pozitív irányba változni a közeljövőben. A probléma részben a tisztázatlan, vagy az öröklések miatti bonyolult tulajdoni viszonyokból ered. A felaprózódott tulajdont a tulajdonosok nem tudják felújítani vagy eladni, illetve a tulajdonosok egy résznek az anyagi lehetőségei sem teszik lehetővé a felújítást. Azonban a legnagyobb probléma abban gyökerezik, hogy az állam adott ugyan egy címet a falunak, egy jól csengő státuszt, de az örökség megőrzését már nem követi figyelemmel, és semmilyen anyagi támogatást nem szán erre az ügyre.

1997-ben, amikor a két falu megkapta az örökségfalu címet, életbe lépett egy szabályozás arra nézve, hogy milyen új épületeket szabad a falukban építeni, illetve a felújításokat is szabályozták. Az utóbbi években azonban arra hivatkozva, hogy az engedélyekhez kapcsolódó bürokratikus út túlságosan bonyolult, az építkezésekre vonatkozó mindenféle szabályzatot eltöröltek. Egyelőre azokat a tulajdonosokat, akiknek megvan a lehetősége a felújításra,  "a józan ész irányítja": a korábban említett hoteltulajdonos elmondása szerint igyekeznek az eredeti stílusjegyeket megőrizni, de ki tudja meddig, ha nem muszáj?

romos_haz_kisebb.jpg

A három legszebben felújított épület magánkézben van, és mindhárom hotelként működik. Az örökségvédelemre részükről a legnagyobb a törekvés és a lehetőség is. Anyagilag a szállodák vannak a legjobb helyzetben, mint vállalkozások, de ha meg akarják őrizni a különlegességüket, a faluknak is vonzónak kell maradniuk.

chateau_garli_mashonnan_kisebb.jpgChateau Garli

A civil közösség

A hotelek elsősorban azzal támogatják a helyi közösséget, hogy csak falubeli munkaerőt alkalmaznak (a hotelmenedzsertől a takarítóig), munkakörtől függően akár képzetleneket is, akiket betanítanak az elvégzendő feladatokra.

 Garliban több közösség is aktív a falu életében. Van egy szervezet, a Garli Vikas Mandal, amely a falu tisztántartásának koordinálását vállalta fel, nyilvános wc-ket építettek, és az elhelyezkedésben is segítik a falusiakat, akár azzal is, hogy támogatják a szakmához jutásukat.

Egy másik civil kezdeményezés, a Garli Crafts Project, (Facebook oldaluk: https://www.facebook.com/garlicrafts/) a hátrányos helyzetű helyi nőknek segít az önálló egzisztencia megteremtésében. A jelentkezőket tapasztalt mesterek helyi hagyományos kézműves technikákra tanítják, és az elkészült termékeket a szervezet segítségével értékesítik. A két falu három hotelének egyikében egy kis boltot is létrehoztak ezeknek az áruknak, mivel a hotel tulajdonosa és a szervezet alapítója egy család tagjai. Külön érdekesség, hogy a szervezet megalapításakor a faluban már csak egy olyan idős nőt találtak, aki ismert egy különleges helyi kézműves technikát, ő tanította meg az első jelentkezőknek amint tudott, azóta pedig a nők egymásnak adják tovább a tudást.

terkep_kisebb.jpgGarli falu információs térképe

Mi a jövője az örökségfalunak?

A hotel tulajdonosa szerint nagyon fontos, hogy a közösség azon tagjai, akik vállalkozásuk sikerét az örökségfalunak köszönhetik, lehetőségük szerint vissza is juttassanak a közösségnek. Örömteli fejlemény, hogy a falubeli nonprofit szervezetek támogatottsága és ismertsége egyre nő.

A már működő civil közösségek hosszú távú célja, hogy a helyiek figyelmét értékeikre irányítsák, mert a helyi örökség megőrzése a falusiak elkötelezettsége nélkül nem megy. Fontos céljuk emellett,  hogy a turizmust élénkítsék.  Jó lehetőséget kínál erre az évente megrendezett Lohri fesztivál, január 13-án, ami a lohri hindu ünnephez kapcsolódóan kulturális programokkal csábítja a faluba a látogatókat.

Abban mindenki egyetért, hogy nagy szükség van az állam támogatására, ugyanis a falubeli vállalkozók anyagi lehetőségei végesek, az épületek állapota  vészesen romlik. Jelenleg a legfontosabb feladat egy olyan tudatos közösség összekovácsolása, amelynek tagjai képesek kiharcolni a falu örökségének megmentéséhez mindenképpen szükséges külső figyelmet és támogatást.

kapu_kisebb.jpg

Képek: Saját fotók

 Köszönöm a segítséget a Naurang Yatri Niwas hotel tulajdonosának, Atul Lal-nak (https://www.nyngarli.com/)

Szólj hozzá

turizmus kultúra utazás örökség India Himalája